Este

Bus András cikke. Origo - Női Lapozó

Az eltűnt bonsai nyomában

Ahhoz képest, hogy egy bonsai több száz évig is eléldegél, a magyar köztudatból néhány esztendő alatt kivonultak ezek a kis fák: a kilencvenes évek elején szinte mindenkinek lett egy, azonban nagy részük hamarosan elpusztult, a mánia pedig lecsengett. A hazai bonsaikultúra ennek ellenére - vagy éppen ezért - napjainkban kitűnő egészségnek örvend.

Volt egy időszak a kilencvenes évek elején, amikor egy csapásra a fél ország házi hobbikertésszé vált. A virágüzletek pillanatok alatt tele lettek apró fákkal, amiket aztán rohamszerű tempóban hordtak haza a vásárlók. A lakásokban állandó használatba kerültek a kisollók, mindenki nyesegetett, kötözött, öntözött, a bonsai szót szinte sűrűbben lehetett hallani a tömegközlekedési járműveken, mint azt, hogy "jegyeket, bérleteket". Aztán ugyanilyen hirtelenséggel beállt a máig is tartó csend: a bonsai látszólag nyom nélkül eltűnt. De mégis miért és hova? Mielőtt erre válaszolnánk, kezdjük egy sokkal egyszerűbb és alapvetőbb kérdéssel, a későbbiekben ugyanis lesz még jelentősége.

Miről is beszélünk?

Az ezeréves múltra visszatekintő bonsairól sokan úgy gondolják, önálló növényfaj, pedig nem így van. A japán eredetű szó mindössze annyit tesz: tálcában nevelt növény. Ennél fogva bonsai lehet a fikusztól és a bambusztól kezdve a szilfán, a bükkön és a tölgyön keresztül a galagonyáig bármilyen fás szárú növényből. A másik tévhit az, hogy a bonsai kötelező jelleggel kisméretű, és kizárólag lakásban nevelik, ugyanis ezek a fák eredetileg egyértelműen kerti növények voltak, és méteres nagyságú példányok is ismertek.


Az érem másik oldala, hogy nem is minden szobai fácska számít igazi bonsainak. A művészetnek is nyugodtan nevezhető nevelési módszernek ugyanis külön stílusai vannak, és csak az ezeknek megfelelően tartott növényt lehet bonsainak nevezni. Ezek a stílusok évszázados hagyományokra tekintenek vissza: a régi japán mesterek megfigyelték, hogy milyen formákat öltenek a fák a természetben, és saját növényeiket azokhoz hasonlóra alakították. Mára a stílusok száma jócskán megszaporodott: a fácskákat csoportosítani lehet a törzs, a korona és a gyökérzet formája, a törzsek száma, sőt az ültetés típusa szerint is.

Jött és ment

A bonsai a feltételezések szerint az ókori Kínában született, majd a középkori Japánban vált igazán elterjedtté, és innen jutott el Európába is. Hazánkban a nyolcvanas évek elején jelent meg, népszerűsége a kilencvenes évek első felében tetőzött - mint arra mindenki emlékezhet, igen rövid ideig. Ebben éppen annak volt nagy szerepe, hogy sok önjelölt házikertész még az imént leírtakkal sem volt tisztában, nemhogy mindazzal a tudnivalóval, ami egy ilyen növény szakszerű neveléséhez szükséges. A fácskák egyszerűen elpusztultak, egyszóval a bonsai hazai sorsa az élő húsvéti nyulak tipikus történetére hasonlít: jó ötletnek tűnt begyűjteni egyet, de a kellő törődést biztosítani már túl nagy tehernek bizonyult.

Radnai Tünde, a Bonsai Hungary Kft. munkatársa szerint azonban nem csak a vevők voltak okolhatók a bonsaiok tiszavirág-élete miatt: "A kilencvenes években rengeteg üzlet kezdett bonsait árusítani, de ezek a "multik" se megfelelő kellékeket, se tanácsokat nem tudtak adni, mert maguk sem voltak tisztában azzal, hogy milyen törődést igényel egy ilyen növény." Rossz példa egyébként még mindig akad, ha ritkább is: "Bejött hozzánk egy virágárus, tizenöt-húsz bonsait vitt el, és azt sem hagyta, hogy a legalapvetőbb információkat elmondjam neki. Kérdeztem, hogy így hogyan akarja eladni a növényeket, mire azt válaszolta, őt csak az érdekli, hogy elkeljenek, a többi már nem az ő dolga."

Ami maradt

Hogy a kereskedők miért nem voltak hajlandók megadni a kellő törődést a bonsaioknak és a vásárlóknak, arra hamar fény derül Radnai Tünde szavaiból: a kis fáknak már az árusítása is igényel néminemű rajongást és elkötelezettséget. "Egy bonsai akár több száz évig is el tud élni, ha megfelelően foglalkoznak vele. Én az összes vásárlótól megkérdezem, hogy saját magának veszi-e a növényt, vagy ajándékba lesz, és ennek megfelelően látom el tanácsokkal. Minden bonsaihoz mellékelünk kezelési útmutatót, és a vevőkkel telefonon vagy emailen is tartjuk a kapcsolatot, ha szükség van rá. Összeállítottam egy húsz kérdésből álló 'tesztet' is, amit probléma esetén elküldök a növény gazdájának, így a válaszok alapján könnyebben tudok segíteni." Mindezt egy "hétköznapi" üzlet munkatársaitól valószínűleg senki nem várhatja el, pedig a haszna megvan: Radnai Tünde nem tud olyan bonsairól, amit ő adott el, és elpusztult.

A bonsai piaca tehát összeszűkült, de sokkal egészségesebben működik, mint másfél évtizede. Radnai Tünde szerint ez nem annak köszönhető, hogy most már csak "nehézsúlyú" hobbikertészek foglalkoznak a bonsaineveléssel, hanem annak, hogy a kereskedők profibbak és elkötelezettebbek. A bonsaikultúrának egyébként komplett "intézményrendszere" is van hazánkban: az Egyetemi Bonsai Klub például idén már huszonhat éve létezik, kiállításokat, előadásokat szervez, és rendszeresen küldi a tagoknak hírlevelét is. 1998-ban pedig egy japán felajánlásból és az egyetemi klub gyűjteményének néhány darabjából létrejött a Nemzeti Bonsai Gyűjtemény is, amely a Fővárosi Állat- és Növénykertben tekinthető meg. Mostanra többtucatnyi egyedből áll, értéke pedig jócskán meghaladja a 10 millió forintot is.

Apropó, anyagiak: egy budai virágárus szerint a pénz is beleszólt abba, hogy a bonsai hallatlan népszerűsége odalett, ő maga legalábbis azért hagyta abba az árusítást már több mint egy évtizede, mert beszerezni sem volt olcsó a kis fákat. Radnai Tünde szerint azonban a bonsainevelés ma már egyáltalán nem drága hobbi: a szükséges kiegészítők, vitaminok párszáz forintos áron elérhetők, egy 15 centis fa pedig már 1500 forintért megvásárolható. Lehet persze bonsait venni 3,5 millió forintért is, de ezek nagyméretű, két, két és fél méteres növények, és főleg céges megrendelők viszik őket. A "hagyományos" kis fák meglepő módon leginkább a fiatalok körében népszerűek, főleg egyetemisták vásárolják őket, míg az idősek körében nem olyan népszerű a műfaj.

A bonsai tehát nem tűnt el, sokkal inkább elfoglalta a megérdemelt helyét: bárki számára hozzáférhető, de fölösleges felhajtástól mentes hobbivá vált. Aki mostanában fog neki egy fácska nevelésének, valószínűleg nem divathóbortból teszi ezt, és sokkal nagyobb eséllyel kap szakszerű tanácsokat is a tevékenységhez, mint másfél évtizede. A többiek pedig maradnak a cserepes virágoknál és az erdei kirándulásoknál, ahogy annak lennie is kell.
A cikket a következő címen érheted el:
http://www.noilapozo.hu/20090305/

Az (Origo) Női Lapozó-ban megjelent cikk

Bonsai nagyban: az alakfák gondozása

A szobai, kis tálban nevelt bonsait mindenki ismeri, az alakfát viszont sokan nem tudják hová tenni. Pedig ez is bonsai, ugyanolyan régi hagyományokra is tekint vissza, csak éppen sokkal nagyobb, a kertben, legtöbbször szabadföldben tartják, és metszéssel, kötözéssel alakítják. Nem egyszerűen hobbi ez, hanem egyenesen művészet, és a végeredménye sem hétköznapi.

"A kertészetben a gyümölcsfák (főleg a törpefák) különféle mesterséges alakokban neveltetnek, részint, hogy a szemre kedvező benyomást gyakoroljanak, részint, hogy általok bizonyos helyek p. falak, kerítések kihasználtassanak, egyszersmind feldiszíttessenek. Az alakfák rendesen korábban teremnek, mint a közönséges fák, de életük rövidebb. Felnevelésük ügyes kertészt kíván s ápolásuk is folytonos gondot ád." Az idézet (amint azt a nyelvezetből is sejteni lehet) nem mai: a Pallas Nagylexikonból származik, az alakfa szócikkből. A kifejezés tehát nem új keletű, a többségnek mégis ismeretlenül cseng állítják a szakemberek. Ha viszont "eredeti" nevén emlegetjük, rögtön egyértelműbb (lexikonbújás nélkül is), hova kell tenni: az úgynevezett big bonsairól van szó.

Mitől big?

A bonsait magát nyilván nem kell már bemutatni, hiszen a nagy divathullám lecsengése ellenére a köztudatba mindörökre bevéste magát a fogalom - a big bonsai pedig egy tőről fakad, sőt együtt alakult ki vele, egyszóval épp olyan, előzetes elképzelések alapján, tudatos munkával formált növény. Na de mitől lesz "big", azaz alakfa egy bonsai? Két egyszerű okból: a méretétől, és attól, hogy nem a lakásban, hanem a kertben tartjuk (utóbbi önmagában nem elégséges feltétel, hiszen eredetileg a bonsai nem beltéri "műfaj", tehát a kisméretű díszfákat is lehet a szabad ég alatt nevelni).

A méretkérdést elég egyszerűen tisztázhatjuk, hiszen pontos határvonal húzódik a bonsaiok és a big bonsaiok között: a japán mesterek útmutatása szerint a 105 centiméternél alacsonyabb darabok előbbi, a nagyobbak utóbbi kategóriába tartoznak. Az ültetés módja nem befolyásolja, hogy milyen kategóriába esik a növény, ugyanis a big bonsait éppúgy lehet szabadföldben nevelni, mint nagyméretű edényben, konténerben. Mindezen felül a big bonsai jellemzően idősebb, mint a kicsik.

Nagy bonsai, nagy foci

Mint az sejthető, igencsak fajsúlyos hobbiról beszélünk, mind méretek, mind pedig idő tekintetében. Egy big bonsai nevelése lassan hoz látványos eredményt, hisz évekig tartó munka során tulajdonképpen egy fával szobrászkodunk, ami alkalmasint egészen komoly fizikai tevékenységgel is jár: a metszés, az ágnyesés, a kötözés, a drótozás mind alapvető és megkerülhetetlen feladat. Másfelől a szabadtéren nevelt alakfa ugyanolyan, ha nem nagyobb veszélynek van kitéve a bakteriális és gombás fertőzések miatt, mint a tálkában nevelt bonsai, ha pedig hazánkban nem honos fajtát kezdünk formálni, még a fagyoktól és az időjárás egyéb hatásaitól is óvnunk kell. Egyszóval nem kis vállalkozásba kezd, aki hozzálát egy ilyen "élő szobor" kialakításának.


A nagy munka viszont természetesen komoly végeredménnyel is jár, ha jól végezzük a dolgunkat: néhány "kész" alakfát elnézve egyáltalán nem tud vitatkozni az ember azokkal, akik azt mondják, hogy nem is hobbi ez, hanem művészet. A szenvedélyes big bonsai nevelők a természetet figyelik, az érett, idős, tekintélyt parancsoló fákat keresik, és ezekből merítenek inspirációt saját kreációikhoz: az öreg, egyrészt már nem fejlődő, másrészt az időjárás hatására kissé megviselt, hajlott ágú fák formáit igyekeznek átvenni. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem utánozzák a természetet, hanem inkább újrateremtik a saját eszközeikkel.

A legalapvetőbb tudnivalók

Ne ijedjünk meg, de a munka egyből csonkolással kezdődik, nem is csekély mértékűvel. Sok esetben a fát gyakorlatilag a törzséig le kell csupaszítani, csak néhány ágat lehet meghagyni, és az egész lombozatot újra kell nevelni. Az ágak - természetüknél fogva - felfelé törekednek, az alakfa követelményeinek ez azonban nem felel meg, így a metszés után a következő lépés a drótozás: az ágakat lehúzzuk, rögzítjük, és így "vesszük rá" a fát, hogy felvegye a kívánt alakzatot. A lehajló ágakon keletkező hajtásokat folyamatos visszametszéssel sűrítjük, így alakulnak ki azok a "lombpamacsok", amik az alakfa igazi díszei és jellegzetességei.

Szakértő segítsége nélkül az összes műveletet persze elég nehézkes kordában tartani, főleg ha a károkozók és az időjárás elleni védelemre is alaposan fel akarunk készülni, másrészt a türelem is könnyen elfogyhat, márpedig egy alakfát nem olyan egyszerű félretenni, mint egy kisméretű szobai bonsait. Aki úgy érzi, hogy nem lesz elég lelkiereje a hosszadalmas műveletsorozathoz, természetesen "készen" is vásárolhatja a növényt (erre hazánkban is van mód), és talán jobban is teszi, ha ezt választja - bár a pénztárcáját nem fogja kímélni a döntés. Az igazi "nagybani bonsaiozás" viszont nem erről szól, hanem magáról a kitartó munkafolyamatról, egyszóval arról, hogy mégsem csak "gondot ád" a fa nevelése, hanem örömöt is. Azon mindenesetre ne lepődjön meg senki, ha belekezd a nagy alakító hadműveletbe, és kis idő múltán azon kapja magát, hogy mással sem törődik - ennek a szenvedélynek a kapcsán csak fanatikusokról és kívülállókról lehet beszélni, a műkedvelőknek nem terem babér.